Amikor hazaértem, még sokáig bennem maradt a város zsongása, a napsütés melege, az a jóleső fáradtság 💕
Levettem a cipőmet, de Lili maradt.
Ott álltam a tükör előtt a rózsaszín pólómban, a harisnyámban, a rózsaszín tornacipőmben, és csak néztem magam.
És tudod mit?
Szépnek láttam magam. 🌸
Nem azért, mert tökéletes lennék, hanem mert igaz voltam.
Mosolygott az arcom, a szememben ott volt az a csillogás, amit csak akkor látok, amikor teljesen önmagam vagyok.
A napfény besütött az ablakon, végigsimította a bőrömet, az anyagokat rajtam ☀️
Éreztem, mennyire jó Liliként létezni – nem csak kint, hanem itthon is.
Főztem, pakoltam, kicsit takarítottam… közben szólt a zene 🎶
Nem siettem, nem kapkodtam. Minden mozdulat nőies, könnyű és természetes volt.
Ahogy mozogtam a lakásban, a ruháim finoman követtek, a testem illatos volt, a lelkem nyugodt 🌷
Ez nem egy „különleges alkalom” volt – ez az életem.
Az apró pillanatok, amikor főzés közben dúdolok, amikor megállok egy percre a tükör előtt, amikor csak érzem: jó itt lenni.
Ebben a rózsaszín, harisnyás, napfényes csendben értettem meg újra:
nem kell semmi extra ahhoz, hogy boldog legyek.
Elég az, hogy Lili vagyok 💗